ÉDI_SZLOVÉN ÉS OSZTRÁK ÖKOFALVAK_TANULMÁNYÚT_2012_MÁJUS
Szerkesztő:Szabó Levente
Szerkesztő elérhetősége:szabo.l@kozep.bme.hu

Téma galéria megtekintése

Az ökofalvakban a közösség és az építészet olyan egységet alkotnak, ahol a közösség tevékenysége, szellemi egysége és spirituális középpontja építészeti formákban is megjelenik. Ezt az állításunkat több, a 2011/12 tanév őszi félévében tartott magyaroszági ökofalu látogatásunk során árnyaltuk, és alakítottuk ki a kutatási témáinkat. A 8 magyar ökofalu mintavételezése kevésnek bizonyult globális összefüggések felfejtéséhez és alátámasztásához, azért 2012 tavaszán egy külföldi tanulmányutat készítettünk elő, mely 6 osztrák és szlovén falu meglátogatását tűzte ki céljául. Az útitervet a jelentős célpontok és az úthossz optimalizálása alapján alakítottuk ki. Az út 3 napján 4 öko-projektet vizsgáltunk meg, melyeket tulajdonosaik, gazdáik, vagy építészeik segítségével jártuk körbe.

A tanulmányút során három falutípust tudtunk megkülönböztetni, melyek mindegyike más módon közelíti az építészet és közösség kérdését. Az osztrák Ganserndorf Ökosiedlung egy ökologikus szemléletű lakópark, ahol a közösség nem része az építési folyamatnak. Az ugyanitt létrehozott “Lebensraum” projekt azonban a közösségi együttélés europai normáit feszegeti, skandináv és amerikai mintát követve.

A második típus a diex-i kelta falu, ahol egy egyszemélyes álom megvalósulását láthattuk. A projekt gazdája, Eveline Grander egy druida papnő szerepét játsza, az életművében felállított díszletben. Saját telkén szeminárimunokat tart, de a közönsége nem állandó, így nem beszélhetünk közösségről.

A harmadik falu típus a hagyományos, meglévő, és részben, tudatosan rehabilitált falu, aminek szép példája a  szlovéniai Robidisce a 1976-os földrendgésben megrongált együttese. Az épületállományt részben helyreállították, azokat vendéglátóipari célokra, illetve ökologikus gazdálkodásra használják. A közösség töredezett, állandó lakosuk kevés, de fiatalokanak szervezett ösztöndíj segítségével folyamatosan új munkaerőre tesznek szert. A földrengés után kibontakozott építészetük igényesen illeszkedik a történelmi múltú együttesbe.

Az egyéni kutatásaink szempontjából viszgáltuk a megvizsgáltuk a meglátogatott falvakat: telepítés, anyaghasználat, szakralitás és ideológia kérdésköréhez kapcsolódva.

Program:

 

2012. május 11. - 1. nap

 

Gänserndorf, Ausztria

 

Ökosiedlung Gärtnerhof - ökologikus alacsony intenzív beépítésű lakóegyüttes

Építész iroda: Atelier für Natunahes Bauen Deubner, tervező: Helmut Deubner

Tervezés éve: 1982-1986

Kivitelezés éve: 1986-88

Lakások száma: 10 lakás terasszal és tetőkerttel, 11 lakás saját kerttel

Lakások alapterülete: 150-200 m2

Közösségi épületek: óvoda, gyülekezési ház

Közösségi terek: játszótér, közös kert, dísztó

Gyökérzónás szennyvíztisztító

Bécstől való távolság: 30 km

 

Lebensraum co-housing projekt – ökologikus közösségi lakóház

Építész iroda: Atelier für Natunahes Bauen Deubner, tervező: Helmut Deubner

Kivitelezés éve: 2005- 2008

Lakások száma: 32 lakás terasszal és kerttel

Lakások alapterülete: 55-90 m2

Közösségi terek: 335 + 690 m2

Bécstől való távolság: 30 km

 

2012. május 12. - 2. nap

 

Diex, Ausztria

Das Dorf – ökologikus kelta tanya

 

Építész: -

Evelin Grander saját tervezésű kelta ház rekonstrukciói saját telkén

Tervezés és kivitelezés: 1990 óta, közösségi építéssel

Közösségi épületek: Grubenhaus és Rundhaus

Lakóház: a telken álló régi ház újjáépítése ősi és hagyományos technológiákkal

Közösségi tér: májusfa és labirintus

 

2012. május 13. - 3. nap

 

Robidisce, Szlovénia – szlovén ökofalu kezdeményezés

 

Építész: -

Lakosság: 8 fő

Távolság Kobaridtól: 17 km

A régen 300 lakos népességű falu teljesen kihalt, mára 8 fő lakja, akik igyekeznek újjáéleszteni a települést, főként a turizmusra alapozva bevételüket.

 

Új építésű házak: 3 db

Több új gazdasági épület

 

Az épületállomány hozzávetőleg 100 -300 éves kőházakból áll, melyek állapota az 1976-os nagy földrengés következtében romos. Közülük többet karban tartanak, felújítottak a lakók.  Igazi kuriózumnak számít a „fekete konyhás ház” a mediterrán típusú szabadtűzhellyel, amelynek kora szintén több mint 300 évesre tehető. 

A munka szakmai tartalma kapcsolódik a "Új tehetséggondozó programok és kutatások a Műegyetem tudományos műhelyeiben" c. projekt szakmai célkitűzéseinek megvalósításához. A projekt megvalósítását a TÁMOP-4.2.2.B-10/1--2010-0009 program támogatja.
Infoblokk
ÚSZT