Az interdiszciplináris módszereket alkalmazó épületkutatások célja a kiválasztott építészettörténeti emlékkör feldolgozásával olyan építészettörténeti kutatási metodológia bemutatása, amely – alapvetően az építészmérnök szemléletéből kiindulva – a rokon tudományterületek módszereit, interdiszciplináris jellegű probléma megközelítéseit is követve alapvetően a történeti épület helyszínén végzett, felmérésen és a mért eredmények helyszíni illetve műtermi kiértékelésén alapuló kutatást jelent. A téma körülhatárolásánál az épülettípus – templom és színház- illetve a korszakhatár – a 18. századtól a 20. századig – többféle megközelítést kínál, amely a módszerek összehasonlítását is lehetővé teszi.
4/a 18. századi plébániatemplomok fejlődése
A falusi plébániatemplomok fontos és jellegzetes építészeti emlékkört jelentenek az ország török hódoltság utáni újjáépítésében, a típus mintegy emblematikus tárgyi emléke a katolikus egyház újjászerveződésének. A kutatás eredeti célkitűzését követve és a lebonyolíthatóságot figyelembe véve a Dél-Dunántúl katolikus templomai közül kerültek emlékek felmérésre, azonban az emlékkör – a típus értelmezésének céljából, a típusváltozatok bemutatása miatt – régiónként további templomokkal egészülhet ki. A feldolgozás során az építészeti, történeti, szerkezeti, egyházművészeti szempontokat integrált módon követve, konkrét épületeknél az épületkutatás modern metodológiáját juttattuk érvényre, amelyben fontos szerepet kap a helyszínen felhordott felmérés is.
2012. július 9-től 14-ig és 2013. június 23-től 29-ig helyszíni felmérést szerveztünk a Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékkel közösen összesen 41 építészhallgató részvételével. Az épületfelmérés az építészettörténet, szerkezettörténet és tartószerkezet tudomány interdiszciplináris összefüggéseiben – amellett, hogy jelen állapotukat dokumentálja – hozzásegít ahhoz, hogy a korszak építéstechnológiáját jobban megismerhessük a boltozatok formájának, geometriájának, falazási módjának feltárásával és működésének tanulmányozásával. A kutatás Magyarországon hiánypótló, mert ilyen jellegű elemzések kevés esetben és rendszerint csak egy diszciplína keretében történtek. A felmérés anyaga így az építészettörténeti és történeti szerkezeti kutatások fontos forrásaként szolgál.
A 18. századi plébániatemplomok felmérése különböző településeken folyt. 28 római katolikus templomot mértünk fel a következő Baranya, illetve Tolna megyei településeken: Babarc, Bóly, Erdősmecske, Erzsébet, Geresdlak, Himesháza, Kárász, Máriakéménd, Mecseknádasd, Mohács, Somberek, Szajk, Szászvár, Szebény, Szederkény, Palotabozsok, Véménd, Tolna megyében pedig Bonyhádvarasd, Cikó, Diósberény, Hőgyész, Mucsi, Szálka Tamási, Tolna és Tolna-Mözs. Az építészeti felmérés eredményeként a plébániatemplomokról számítógépes program segítségével földszinti alaprajz, karzat alaprajz hosszmetszet, keresztmetszet és főhomlokzat készült M=1:100-as léptékben. A boltozatokról felülnézetet is készítettünk rendhagyó módon, amelyen jelöltük a téglafalazás módját, a falkötő vasakat, és – ha volt ilyen – a függesztő művet is.
A pécsi Klimo György Könyvtárban található boltozatokra vonatkozó korabeli építészeti szakirodalom kutatásának eddigi eredményeit a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok III. Nemzetközi Teológuskonferenciáján mutattuk be, a szerkesztett változat megjelenés alatt áll.
Schneiderhahn Fülöp hőgyészi építőmester a kutatott emlékkör vonatkozásában talán a legismertebb alkotó, munkásságának levéltári kutatása a Tolna Megyei Levéltárban megtörtént. Schneiderhahn a hőgyészi uradalom ács céhének volt a főcéhmestere, később závodi molnárként szerepelt az iratokban, végül pedig a bonyhádi Perczel család kasznárja lett. Schneiderhahn Fülöp építkezéseivel kapcsolatban további adatok kerültek elő a Baranya Megyei Levéltárban, mivel a Pécsváradi Közalapítvány iratait itt őrzik. Az eddigi eredmények a Guzsik Tamás Emlékkonferencián kerültek bemutatásra.
A kutatás során megvizsgáltuk a vidéki templomok alaprajzi kialakítását, térszerkezetét a szimmetria szempontjából is. A szimmetria és az arányosság Vitruvius műve alapján az újkori templomok egyik tervezési alapelve volt. Ez megfigyelhető a Pécsi Egyházmegye 18. században épült vidéki templomain is. Az egyházmegyében tengelyesen és középpontosan szimmetrikus templomok és kápolnák találhatók. A katolikus liturgia a hosszházas elrendezésű templomokat részesíti előnyben a centrális templomokkal szemben, így érthető, hogy a vizsgált területünkön is több hosszházas elrendezésű templom van. A teljesen szimmetrikus templomok többsége a 18. század legvégén épült, amely arra enged következtetni, hogy a térformák egyszerűsödésével az alaprajzok szimmetriája egyre fontosabb vált a tervezők számára, előkészítve ezzel egy új stíluskorszak, a klasszicizmus a kezdetét.
Helyszíni kutatásokat végeztünk a tolnai és a tamási római katolikus plébániatemplomnál. A tolnai belül és kívül gazdagon díszített, homlokzati tornyos templom, három boltszakaszos templomhajóval épült. Ez a három boltszakaszos hajóval épült elrendezés az egyik jellemző templomtípus a Pécsi Egyházmegyében. Tamási római katolikus, homlokzatelőtti tornyos temploma nemcsak nagy méretével tűnik ki, hanem a négy boltszakasszal épült templomhajójával is. A jelenlegi templomot 1735-1745 között építette az Eszterházy család.
4/b Centrális templomok a két világháború közötti Magyarországon
A 20. században, a két világháború közötti időszakban a templomépítészet jelentős építészeti műfaj volt Magyarországon. A templomépítészet a Trianon utáni talpra állás egyfajta építészeti reprezentációjaként jelent meg hazánkban. Az egyházak területi, nemzetiségi és szervezeti átalakulása, a társadalmi struktúra változása és az ipar fejlődése, az újfajta építőanyagok használatának elterjedése egyaránt hozzájárult a különböző felekezetek templomépítészetének alakulásához. A vallási megújulás egyúttal a progresszió igényét is magával hozta, amely - a hagyományok megőrzése és továbbvitele mellett - a különféle felekezeteknél eltérő elvi és gyakorlati háttérrel, valamint eltérő kibontakozási lehetőségekkel, de lényegében ekkor jelentkezett. Ennek a fejlődési igénynek sajátos építészeti vetülete a templomok szerkezeti megújulása. A kutatás során ennek a 20. századi témának – amelyet jellemzően levéltári forráskutatással szoktak feldolgozni – egy másfajta értelmezését követtük, amelyben a szerkezettörténet és a szerkezeti kutatás is szerepet kapott. A kiemelt résztéma az időszak centrális templomainak feldolgozására irányult. A pályázati szakasz 2 éve során felekezetenként végeztünk átfogó kutatást a római katolikus templomépítészethez, majd a protestáns templomépítészethez kapcsolódóan. Ezt elősegítette a korszak templomépítészetéhez kapcsolódó adatbázis elkészítése. Az első két pályázati szakaszban az átfogó kutatás során részletes feldolgozásra kerültek a korszak építészetének szempontjából releváns, keveset kutatott épületek. A projekt utolsó, záró periódusában pedig a modern Pécs két kiemelten fontos épületének helyszíni kutatása zajlott, amelyet a levéltárak, archívumok anyagaival egészítettünk ki.
Az 1930-as évek építészete Magyarországon egy rendkívül nehéz korszaknak, az Első világháború utáni válságnak majd stagnálásnak a lezárása. Ezen belül a templomépítészet volumenét tekintve kisebb, mindazonáltal reprezentatív középülettípusa a Trianon utáni magyar társadalom egyházi újjászervezésének. A vallási megújulás egyúttal a progresszió igényét is magával hozta, amely a hagyományok megőrzése és továbbvitele mellett egyházanként eltérő kibontakozási lehetőségekkel, de lényegében ekkor jelentkezett. A két világháború között épült centrális templomépületeket vallási felekezetenként eltérő elvi és gyakorlati okok, követelmények hívták életre. A pályázati szakaszban egy átfogó kutatás keretében lehetőség nyílt a római katolikus valamint a protestáns templomépítészet centrális alaprajzzal épült emlékeit vizsgálni. Az átfogó kutatáson belül az egyes, a téma szempontjából releváns, vagy kiemelkedően fontos és kevéssé vizsgált épületekről önálló esettanulmányok készítését tűztük ki célul. Esettanulmányok készültek többek között a székesfehérvári Prohászka Ottokár Emléktemplomról, a kaposvári Evangélikus templomról, valamint a pécsi Temetőkápolnáról és az egykori dzsámi, ma Belvárosi Plébániatemplom épületéről.
Az első pályázati szakaszban a korszak centrális alaprajzzal épült templomai közül a római katolikus templomépületek részletes megismerésére irányult az igény. Részletes esettanulmány készült a Prohászka Ottokár Emléktemplom építéstörténetéről és a hozzá kapcsolódó tervpályázatról, amelyet számos publikáció követett. A Prohászka templom a korszak egyik emblematikus, azonban keveset tárgyalt épülete, amely az országos tervpályázattal együtt újra diskurzusba került. A kutatás folyamán egyrészt a komplex folyamatok vizsgálatára törekedtünk, másrészt az egyes centrális építészeti emlékek részletes megismerésére. Egy interdiszciplináris kutatás keretén belül részletesen foglalkoztunk a templom építéstörténetével, szerkezeteivel és vasbeton kupolájával, amely jelentős példája a korszak vasbeton építészetének.
A kutatás középső szakaszában az evangélikus egyház két világháború közötti építészetét, azon belül pedig centrális alaprajzzal épült templomépületeit vizsgáltuk építészeti, liturgiai szempontból. Célunk volt továbbá a hazai épületek nemzetközi párhuzamainak feltárása, valamint azon konkrét események részletes megismerése, amelyek motiválhatták a korszak centrális alaprajzzal épült protestáns templomait (Wiesbadeni Program, Templomépítészeti Kongresszusok Németországban). A kutatás során megállapítottuk, hogy a protestáns egyházaknál a római katolikusokétól eltérő motiváció hozta létre a centrális templomépületeket. A változatos alaprajzi típusokat mutató templomépületeknél a kísérletezés is tetten érhető volt, melynek célja a liturgia és a gyülekezet számára leginkább alkalmas templomépület létrehozása volt figyelembe véve az építési költségeket és a protestáns templomépítészeti hagyományokat. A kutatás során felekezetenként összegyűjtésre és feldolgozásra kerültek a jelzett korszak centrális alaprajzzal épült templomai. Az egyes épületek részletes megismerése levéltári és helyszíni kutatásokkal egészült ki, minden esetben szem előtt tartva az adott egyház liturgiai térigényét, a liturgia szabályait, előírásait s esetleges változásait a korszakban. Az evangélikus templomok kutatása során szükséges volt a típusok csoportosítása és az egyes csoportok jellemzőinek feltárása, a liturgiához való alkalmazkodásának szem előtt tartásával. A kutatás során a különböző tértípusok, a görögkereszt, négyzet, sokszög, kör illetve ellipszis alaprajzú templomok hagyományainak, hazai és ismert nemzetközi példáinak felkutatásával igyekszünk kontextusba helyezni az épületeket. A témában két konferencia előadás és több publikáció született.
A korszak kutatásában kiemelt szerepet kapott Pécs modern építészete, hiszen a város két világháború közötti építészete különös jelentőséget mutatott, így kiemelt centrális ill. centralizáló templomépítészeti példáival a pályázati ciklus záró szakaszában foglalkoztunk. Ennek keretein belül két épület – a pécsi Temetőkápolna és a Gázi Kászim Pasa/Belvárosi Plébániatemplom - részletes helyszíni és levéltári vizsgálatát végeztük el.
4/c Színházépítészet és színpadtechnika
A támogatott kutatás célja a magyar színházépítészet történeti feldolgozásában a téma építészeti szempontú, technikatörténeti és szerkezeti szemléletű megközelítése. Ennek során arra az összefüggő és több szakterületet érintő kérdéskörre kerestük választ, hogy - egy adott színháztípust vizsgálva - az általános építészeti tendenciák függvényében a színháztól, mint középülettől megkívánt építészeti igényesség mellett a kor építéstechnikai színvonala és körülményei, valamint a színpadtechnika fejlődése hogyan befolyásolta az építészeti kialakítást. A kutatás az építészeti-technológiai-színpadtechnikai összefüggésrendszer szempontjai alapján vizsgálta a válogatott emlékeket.
Az első hazai színházépítészeti emlékek a barokk korból maradtak fent. A magyarországi barokk, késő barokk kastélyszínházak kutatása során kiderült, hogy főleg írásos dokumentumok és ábrázolások találhatóak, de építészeti tervek, leírások szinte alig maradtak fent. A 18. századi Magyarországon számos fűúri kastélyban létesültek ilyen magánszínházak, amelyek jellemzően egy jeles esemény, alkalmából épültek fel. A korszak színháztörténeti és színházépítészeti fejlődésének szempontjából fontos szerepük volt a jezsuita iskolák házi színpadainak és színpadképeinek. Ezekből a fennmaradt színpadképekből és a leírásokból következtetni lehetett a hagyományos barokk színpadtechnikára és a korabeli analógiák elemzése alapján ezek működésére.
A színházépítészet fejlődésében továbbhaladva a magán és köz színház közötti építészeti különbségeket és hasonlóságokat vizsgáltuk színpadtechnikai-építészeti – és történeti szempontból. A késő barokk, kora klasszicista színházépületek a 18.-19. századi Magyarország jellegzetes épülettípusai voltak. Ezek a köz számára épült színházak a barokk magán és a városi klasszicista színházak közötti átmeneti színháztípusok voltak. Technikailag még a hagyományos barokk színpadtechnikát alkalmazták, de a nézőtér kialakításában és a külső épületformálásban már eltérnek a barokk színházak kialakításától. A kutatás nehézségét adta, hogy az anyag nagy része ma már határon túli levéltárak gyűjteményében.
A 19. század jellegzetes színháztípusai a historizáló operaházak, amelyek erős reprezentációs igénnyel épültek. Az európai analógiák és az Operaház vizsgálata során digitális elemzéseket készítettünk a kiemelkedő példák építészeti terveinek felhasználásával. A kutatás fontos részét képezte az Operaház épületének bejárása, megismerése, színházépítészeti elemzése és összehasonlítása a korabeli európai operaházakkal. A 18-19. századi európai operaházak vizsgálata során egy érdekes, eddig itthon nem publikált akusztikai megoldás figyelhető meg az európai és hazai színházépítészetben. A zenekari árok alatt, teljes hosszában egy félhenger alakú rezgő kamrát alakítottak ki, amely valószínűleg a zenekari árok padlójának rezgését erősíthette fel, illetve a jó teremakusztikai hatás elérésében is részt vett.
A kutatás részét képezte a 20. századi színháztípus, a népoperák és népszínházak elemzése, amelyeknek kiemelkedő hazai példája az Erkel Színház. Ennek a típusnak a jellegzetességét a nézőtéri kialakítása adja, amely már nem a hierarchikus páholysorokat alkalmazza, hanem visszatér az antik színházak nézőtéri formájához és ennek gondolatmenetét követve egy földszinti, amfiteátrális nézőteret alakít ki.