V. BUDAPESTI EMERGENCIA WORKSHOP

2013. június 7., péntek 10:00-16:00

1111 Budapest Egry József utca 1., E épület 5. emelet 504.

1. szekció

10:00             Fazekas Péter, MTA Filozófiai Kutatóintézet

Lehetséges metafizikailag robusztus és fizikailag elfogadható lefelé okozás?

10:30             Szekeres András, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz.

A redukció és a többszörös realizálhatóság viszonya a hőmérséklet redukciójának tükrében[1]

11:00 Paksi Dániel, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz.

Polányi és a Laplace démon[2]

2. szekció

12:30 Ropolyi László, ELTE TTK Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tsz.

Technikai szingularitás és emergencia[3]

13:00             Soós Sándor, ELTE TTK Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tsz.

A tudományos tudás dinamikájának térképezése: kvantitatív tudománytörténet, hatásmérés és pályakövetés[4]

13:30 Kampis György, ELTE TTK Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tsz.

Megjósolható-e a ráfordítás a sikerből?[5]

3. szekció

14:30 Ronkay Margit, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz.

Igazabbá válás és emergencia. A tudomány fejlődésének kérdése Polányi Mihály filozófiájában[6]

15:00             Margitay Tihamér, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz.

Polányi érvei az emergens ontológia mellett[7]

15:30 Kertész Gergely, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz.

Fizikalizmus és lehorgonyzás[8]

Absztraktok:

Fazekas Péter, MTA Filozófiai Kutatóintézet

Lehetséges metafizikailag robusztus és fizikailag elfogadható lefelé okozás?

A tudományos irodalomban megjelenő emergens jelenségek egyik fő jellemzője oksági autonómiájuk: az a kauzális hatás, amelyet kényszereken, vagy direkt oksági erőkön keresztül fejtenek ki fizikai bázisuk elemeire.

Előadásom első részében megmutatom, hogy az oksági autonómia jelenleg elfogadott modelljei csak két esetet tudnak kezelni: egy fizikailag elfogadható, de metafizikailag ártatlan esetet, amely nem képes semmilyen komoly oksági autonómia megalapozására, és egy metafizikailag robusztus, de fizikailag elfogadhatatlan esetet, amely szembemegy a fizikalizmus doktrínájával.

Előadásom második részében arra keresem a választ, hogy lehetséges-e a lefelé okozásnak egy olyan metafizikailag robusztus értelmezése, amely ugyanakkor fizikailag elfogadható is. Két kevéssé ismert megközelítést fogok részletesen megvizsgálni: egy a szabadsági fokok eliminációjával, és egy a kombinációs szabályok egyediségével operálót.

Szekeres András, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

A redukció és a többszörös realizálhatóság viszonya a hőmérséklet redukciójának tükrében

Az elme többszörös realizálhatóságát (TR) úgy szokás tekinteni, mint ami a test-elme redukció perdöntő cáfolata. Amióta ezt a tézist Putnam illetve Fodor prezentálta a kutatók jelentős része nem-reduktív elméletek kidolgozásával foglalkozik. A redukció álláspontján lévők jó része is vagy az érv előtt fejet hajtó, a klasszikustól eltérő redukcióban gondolkozik (mint például Kim), vagy elvitatni próbálja az elme többszörös realizálhatóságát, így védve meg a redukciót. Pedig a hőmérséklet többszörös realizálhatósága (mind abban a tekintetben, hogy egy adott átlagos mozgási energia többféle eloszlásokkal realizálható, mind abban a tekintetben, hogy a különféle halmazállapotokban eltérő matematikai képlet adja a hőmérsékletet), mely már felmerült a szakirodalomban, az egész „ami TR az nem lehet redukció” következtetést kérdőjelezi meg.

Ebben az előadásban, amely reményeim szerint egy hosszabb projekt első lépése, három, ma már klasszikusnak mondható cikket (Putnamét, Fodorét és Kimét) vizsgálok meg ezen szempont alapján. Egyben bemutatom azt a megközelítést, hogy a redukciót ne egy definíció, hanem a korábbi tudományos redukciók, mint paradigmatikus példák alapján közelítsük meg.

Paksi Dániel, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

Az emergencia fajtái és a redukció

Közismert Polányi Mihály emergentista ontológia álláspontja, az e mellett szóló legfontosabb érv azonban gyakran el szokta kerülni a Polányival foglalkozó szerzők figyelmét. Polányi a Laplace démont mint az ideális fizika ismerőjét és tudóját hozza fel érvként amellett, hogy megmutassa, ha következetesen végiggondoljunk, hogy mi fér bele egy materialista ontológiába, akkor azt fogjuk látni, hogy abba semmilyen összetettebb, a saját érzékszerveinkkel is könnyen megtapasztalható objektum nem lesz benne, amiből az következik, hogy a következetes materialista ontológia elégtelen. Kérdés, hogy akkor ezt mégis miért nem gondoljuk így, miért gondoljuk nyilvánvalóan tévesnek Polányi érvét. Polányi alapján erre az a válasz adható, hogy egy nem következetes, előzetes materialista meggyőződés alapján olyan megtévesztő behelyettesítéssel élünk, amelyben az összetettebb objektumokról való hallgatólagos, nem fizikai természetű tudásunkat észrevétlenül behelyettesítjük az ideális fizikai tudásunkkal, amely így alkalmassá és nagyon hasznossá válhat az összetettebb objektumok esetében is.

Ropolyi László, ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék

Technikai szingularitás és emergencia

A technikai szingularitás kifejezést Neumann János használta először az 1950-es években a technika robbanásszerű fejlődésének s e fejlődés következményeinek leírására. Neumannt elsősorban az foglalkoztatta, hogy – amiként egyik híres korabeli cikkének címében is deklarálta – vajon „Túlélhetjük-e a technikát?” Tipikus veszélyforrásként mindenekelőtt a nukleáris háborút, illetve az időjárás szándékos befolyásolását tárgyalta, olyan technikai folyamatokként, amelyeknek az egész Földet érintő hatásuk lehet. A technika szerinte olyan hatalom, amelynek a veszélyessége „a lényegéből fakad”.

A mai technika-kritikusok, jövőkutatók, filozófusok a technikai szingularitás fogalmát – az időközben lezajlott technikai változások következtében – némileg eltérő tartalommal töltik meg. A manapság népszerű nézetek szerint a mesterséges intelligencia, a robottechnika, a genetikai mérnökség, a nanotechnológia (néha mindezeket összefoglalóan konvergáló technikáknak is mondják) összekapcsolódó gyors fejlődése vezethet egy olyan fejlődési fokozathoz, szinguláris állapothoz, amelyben az egész emberi civilizáció, illetve az emberi természet változik meg gyors és visszafordíthatatlan módon. Mesterséges, az emberi teljesítményeket minden vonatkozásban meghaladó szintetikus elmékről, illetve effélékkel felszerelt poszt-humán létezőkről szólnak a hús-vér embert sirató, illetve temető víziók.

Az előadásban megmutatjuk, hogy a technikai szingularitás legtöbb értelmezése naiv technika- és emberfelfogással dolgozik. Ami nagyon is feltűnő: gyakran negligálják vagy félreértelmezik a technika társadalmi szerepét, pontosabban szólva a technika embert illetve emberi közösségeket előállító és meghatározó működésmódját. Megpróbáljuk továbbá azt is megmutatni, hogy amit egyesek szingularitásként írnak le, vagy képzelnek el, az valójában emergens hatás, méghozzá olyan, amelyik nem is a technika közegében, hanem az emberi közegben, az emberi/társadalmi viszonyok kontextusában figyelhető meg. Illusztrációként az Internet-használat következtében kiépülő hálólét kifejlődésének folyamatát fogjuk bemutatni.

Soós Sándor, ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék

A tudományos tudás dinamikájának térképezése: kvantitatív tudománytörténet, hatásmérés és pályakövetés

A tudomány kvantitatív-empirikus vizsgálatának az utóbbi években fontos eszközévé vált az ún. (globális) tudománytérképek előállítása és használata. A térképek mint a világ publikációs termésének kapcsolatrendszerét tükröző hálózatok feladata, hogy megmutassák a tudomány mindenkori szerveződését, es mérhetővé tegyék annak számos szerkezeti jellemzőjét. Ilyen módon ezek az eszközök újszerű, strukturális indikátoroknak szolgálnak alapul – jól példázza ezt a trendet a tudomány szereplőinek kutatáspiaci pozícióját leíró mutatók növekvő népszerűsége.

Korábbi munkánk folytatásaként a térképek egy olyan, újonnan kidolgozott hasznosítását mutatjuk be, amely a tudomány dinamikus aspektusait is kezelni hivatott. A javasolt modell sokoldalú hasznosíthatóságát egy tudománytörténeti alkalmazásban demonstráljuk, de betekintést nyújtunk abba a kérdéskörbe is, hogy a konstrukció mennyiben korszerűsítheti a tudománymetriai hatásmérés, vagy éppen a kutatói pályakövetési vizsgálatok indikátorrendszerét.

Kampis György, ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék

Megjósolható-e a ráfordítás a sikerből?

The usual question, can investment predict (or imply) success?, is reversed. The usual hypothesis answers the original question in the affirmative: more investment is thought to gain more success. We ask the reverse question in a longitudinal study of scientific publications and citations. Does current (cumulative) success predict current (and future) investment? - is success a good predictor? Do institutions invest and publish in the areas where they are successful? Assuming that resource allocation is rational (i.e. that it is rational to invest in areas worth investing in), our question translates as this: do institutions know (or care about) their own research strengths?

Success will be measured in citation efficiency, and investment in terms of publication numbers. This is natural as publications and the research behind them have costs, and the typical return is peer recognition expressed in a measurable form as citations. Expenditures vary from discipline to discipline and subject to subject, but in one field or subfield it can be assumed to be proportional to the number of publications produced. Hence normalising publications to the field average, and comparing them to similarly normalised field-specific citations, we can get a clear picture of how institutions allocate their resources at a given time and how this leads to success. We compare these numbers of current investments (ie. publications) in the same fields.

Ronkay Margit, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz.

Igazabbá válás és emergencia. A tudomány fejlődésének kérdése Polányi Mihály filozófiájában

Polányi Mihály szerint a tudományos elmélet a valóság egy aspektusáról tesz állításokat. Az állítások igazak, ha valóban kapcsolatot teremtenek a valósággal. A kapcsolat meglétét azonban csak az állítás/elmélet későbbi következményei fényében lehet megítélni. Előadásomban elsőként azt vizsgálom meg, hogy Polányi Mihály filozófiájában milyen kapcsolat szükséges a két állítás között, hogy a későbbit, mint igazolásként elfogadott állítást lehessen értelmezni az elsőre vonatkoztatva. Ebből következően a második vizsgált kérdés a tudomány fejlődésére vonatkozik: lehet-e azt feltételezni, hogy a tudomány folyamatosan egymásra épülő, egyre igazabbakká váló elméletek láncolata, vagy a tudományt egy újra és újra induló, rövidebb és hosszabb darabokból álló független (vagy esetleg bizonyos mértékig mégis összefüggő) szakaszok egymásutánjaként kell értelmezni. E vizsgálódások során állításom szerint kiderül, hogy Polányi Mihály elgondolásait az előzőeknek megfelelően többféle módon is lehet értelmezni, az ellentmondásmentes értelmezéséhez pedig a tudomány fejlődésével kapcsolatban mindig pontosítani szükséges, hogy a fejlődést a tudományos elméletek szintjén vagy a fejlődést, a tudomány premisszáinak szintjén elemezzük.

Margitay Tihamér, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz.

Polányi érvei az emergens ontológia mellett

Az előadásban rekonstruálom Polányi érveit a hierarchikus ontológia mellett. Majd közülük kettőt alaposabb vizsgálatnak és kritikának vetek alá. Megmutatom, hogy a duális kontrolból származó érve nem egyeztethető össze a standard -- és általa is elfogadott -- fizikával. Az azonosíthatóságból származó érv pedig olyan kivételeket enged meg, amelyek nem egyeztethetők össze a gépek emergens jellegével. Ezért ez az azonosíthatósági érv mindenképpen továbbfejlesztésre szorul.

Ezekben az elemzésekben már figyelembe veszem a korábbi kritikámmal szemben felvetett ellenérveket is.

Kertész Gergely, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz.

Fizikalizmus és lehorgonyzás

Előadásomban azt vizsgálom, milyen követelmények támaszthatóak egy fizikalista elmélettel szemben a magasabb szintű tulajdonságok alacsonyabb szintű lehorgonyzására való tekintettel. A magasabb és alacsonyabb szintek kapcsolatát általában a szuperveniencia relációra támaszkodva szokás jellemezni. Belátható azonban, hogy ez a reláció túl gyenge a fizikalista számára. Az olyan, szintén bevett megoldások azonban, mint a rész-egész realizáció követelménye túlságosan sovinisztának látszanak. Előadásomban bemutatom és védelmembe veszem a megalapozási (grounding) relációt mint a fizikalizmus számára kielégítő megoldást, majd kritikai eszközként alkalmazom a nem-reduktív fizikalizmus egy újabb megfogalmazásának vizsgálatában.